A Női Esélyegyenlőségi Civil Csoport áprilisi műhelymunkája

2014.04.29-én az Egri Civil Házban folytatódott tovább a Női Esélyegyenlőségi Civil Csoport műhelymunkája. A nők életét segíteni szándékozó tanácskozáson 34 fő vett részt, akik ezúttal „Család és karrier- egyéni stratégiák és társadalmi környezet” téma mentén egy interaktív beszélgetésen vettek részt.

Meghívott vendégelőadó Kánya Kinga volt, a budapesti Jól-Lét Alapítvány munkatársa. Bemutatta az alapítványuk munkáját, szociológiai tanulmányaikat. Ilyen például a stressz kutatás, amit a várandós nők munkahelyén végeznek, választ keresve arra, hogy milyen stressz helyzetek érik őket. Léteznek sajnos olyan munkahelyek is, ahol hátrányt jelent a várandósság. Megoldásként fontos lenne a GYES-management szélesebb körben történő elterjesztése, a munkaadói kapcsolattartás a Gyesen, Gyeden lévő kismamával, de sorolhatnánk még az anyabarát munkahelyek kialakítását, és a kismama program beindítását is. Más szempontú kutatásaik alapján, egyértelmű, hogy legnehezebb helyzetben a gyermeküket egyedül nevelő nők vannak. Említést tett az e-learning oktatásról és a skype tanácsadásról is. Kiemelte, hogy fontos a nők szakmai önbizalmának építése és az önbecsülésük erősítése.

„Hurrá nyaralunk” akció- nyári napközis tábor szervezésével folytatódott a műhelymunka, dr. Szalóczi Ilona EMJV Polgármesteri Hivatal főtanácsosa és Szente Edina, az Egri Családsegítő Alapítvány munkatársának közreműködésével. Az alapítvány a korábbi évek gyakorlatának megfelelően az idén is szervez nyári napközit Egerben, amelynek programtartalmához a jelenlévő női civil szervezetek felajánlásokat tettek. Többek között: kirándulás, túra-tárlatvezetés, botanikus kert látogatása, kézműves foglalkozás, sportfoglalkozás, helyszínek biztosítása, de érkezett felajánlás süti, gyümölcs, lekvár és szörp tekintetében is.

A női szervezetek az általuk felajánlott programlehetőségekkel szeretnének hozzájárulni a napközis tábor színesítéséhez és a szülők anyagi kiadásainak csökkentéséhez, a gyermekek hasznos és élmény gazdag programjainak kialakításához. Ötletként felmerült a „Nagymami-szolgálat” kiépítése a megyeszékhelyen, vagyis a családok segítése, gyermekfelügyeleti szolgáltatással. Ennek kapcsán élénk vita alakult ki, s megállapítást nyert, hogy ennek legfontosabb elemei a bizalom és a személyes ismeretség. A szolgálat kiépítésének módszertani kérdéseit más alkalommal újra napirendre tűzik.

Ónodi Zsuzsanna a „Civil Érték” Közhasznú Egyesület elnöke tájékoztatást adott arról, hogy a Norvég Civil Támogatási Alap felhívására beadott „Nőnek lenni-nőként tenni” című pályázat az első fordulón túljutott. A kezdeti siker a továbbiakban is a Női Esélyegyenlőségi Civil Csoport közös munkáját fogja igényelni. A projekt céljai között szerepel nők helyi közéleti szerepvállalásának ösztönzése, valamint „Szeretem magam” női klub alakítása. Cél továbbá a Női Esélyegyenlőségi Civil Csoport csapatépítése, egy jól együttműködő, összetartó, erős kohézióval rendelkező közéleti női hálózat kialakítása a városban. Rendszeres műhelymunka biztosítása és tréning szervezése a közéletben szerepet vállalni kívánó nők számára. A város női civil szervezeti vezetőivel közös gyakorlati együttműködés kialakítása egy nagyszabású városi rendezvény kapcsán - állami, nonprofit és forprofit szektorok bevonásával.

A nyári időszak tervei kapcsán vetődött fel, hogy jó lenne a fiatalokat önkéntesként bevonni a civil szervezetek munkájába, szabadidős programjaiba, de nagyon nehézkes az egymásra találásuk. Fontos lenne egymás tájékoztatása, éppen ezért ennek gyakorlati kivitelezésére 3 fős munkacsoport kialakítását javasolta Ónodi Zsuzsanna. A fiatalok részéről azonnali visszajelzés érkezett az együttműködési készségre. 

A soron következő Női Fórum időpontja: 2014.05.27./Kedd/ du. 15 óra 

Egri Civil Ház
2014.04.30.
Réti Erika

Címke: